5. fejezet: A múlt megismétli önmagát
Liza az ágyán ül és olvas, de...
csrrr, csrrr, csrrr
- Haló, tessék. Itt Liza Curry.
- Szia kicsim! Hogy vagy?
- Jajj apa, tényleg te vagy? Köszi, jól. És te? Mi újság húgicával?
- Liza,- 3mp szünet- Polly tegnap autóbalesetet szenvedett. Leállt a szíve, próbálták újraéleszteni, de már nem sikerült.
- Mi csoda?- kérdezte Liza sírva
- Kérlek gyere haza, hogy el tudjuk intézni a temetését.- De ezt már ő is sírva kérte, és tudta, nem lehetséges, hisz az iskolából való hiányzás rengeteget ront Liza átlagján, de nem tehetett mást. Mióta a felesége, Pat meghalt, nem önmaga. Ráadásul az, hogy a lánya is pont így halt meg, még jobban megrázta.
- Apa, megkérdezem. De sajnos nem tudom garantálni, hogy mehetek.
- Rendben. És KÖNYÖRGÖK, vigyázz magadra!!
- Oké apa, te is. Szeretlek, szia.
- Én is kicsim, szervusz.
Ekkor betoppant a szobába Lola.
- Na mi van kis csajszi? Olyan letört vagy, mint a bili füle.
- Meghalt a Polly a húgom.- mondta teljesen magába roskadva
- Liza.... hhhhh- nem tudott mit mondani. Csak odaült mellé és átölelte. Ruhája csupa könny lett. Liza sírt, mint a záporeső. Annyi minden járt a fejében. Annyi sok élmény és öröm. Annyi sok fájdalom, amiből végül békülés lett. Liza imádta a húgát és most azt érezte, lassan mindenkit elveszít.
Egy órával késöbb, Liza úgy, ahogy megnyugodott.
- Én, én most elmegyek az igazgatóhoz. Kérnem kell pár szabad napot, hogy, hogy elintézzük a temetést. - Ezzel elindult az igazgatói iroda felé. Léptei oly halkak voltak, hogy csak az hallotta, aki tudta, hogy járnak ott. Aztán odaért. Kinyitotta az ajtót, és sírva könyörgött:
- Kérem, én soha, soha, de most nagyon szépen kérem, engedjen haza pár napra. Tudom , hogy nem lehet,de KÉREM, kérem, k é r e m. És már megint úgy sírt, hogy könnyeiből patakok folyhattak volna. Az igazgató meg csak ült, szótlanul. Nem értette mi történik.
- Liza? Mi történt? Miért vagy ilyen zaklatott?
- Segítenem kell az apámnak. Meghalt a húgom. De ezt ne részletezzük, csak engedjen el könyörgöm!
_ Én nem tehetem, bár ha jobban meggondolom, csak le kell betegednek, persze nem szó szerint. Liza, te okos vagy , tudom, hogy milyen érzés elveszteni valakit akit szerettél és ez tényleg fontos. De erről amit most teszek hallgatnod el, érted?
- Értem- mondta szipogva Liza
- Itt egy orvosi igazolás. Kitöltöm neked egy hétre. Tessék, tedd el jól.
- Köszönöm, köszönöm!!!
Ezzel Liza Elkezdett pakolni, és megvette a vonatjegyet is. Lola megkérdezte:
- Figyelj, tudom, hogy ez nem vigasztal, de nyugodj meg kérlek. Az idő minden sebet begyógyít, és ez nem csak egy nagy humbuk.
- Tudom Lola, de ez most cseppet sem izgat. Emlékszel anyára? Ő is így ment el. Polly még csak 16 volt. Érted? Fel tudod te ezt fogni? Még csak 16. - és megint sírásba tört ki, de most már könnyebben megnyugodott.
- Ne haragudj, de annyira ideges vagyok. És félek is.
- Mitől?
- Hogy egyszer apa is. Ezért is kell visszamennem.
- Vigyázz magadra. Nekem is szükségem van rád. És itt nem csak a nagy pizsipartikra gondolok :)
- :D, szia Lola
- Szia csajszi.
Ezzel elindult, és bár kicsit félve, hogy majd megint sírásban tör ki, elővette Polly képét. Azzal utazott, és azzal aludt el. Az út majd 2 napos volt, ezért az éjszakát is a vonaton töltötte. Nyolt órakor már aludt, a fényképpel a párnáján.