10. fejezet: Én is?
- Hát itt vagytok!- Mondta Ben megkönnyebbülten mikor meglátta Lolát és Lizát.
- A játszótéren volt. De figyelj Ben, én nagyon köszönöm, hogy segítettél meg minden, de most megtennéd, hogy magunkra hagysz egy kicsit.
- Baj van? - Ekkor Liza hátrafordult, megnézte Lolát és kiment a folyosóra.
- Tudod, borzasztó dolog történt és nagyon megviselte. Nem beszélhetek róla, megígértem. Amit jobb lesz a helyzet, netalántán segítség kellene azonnal szólok.
- Rendben, de tényleg szólj! Megadnád a telefonszámod? Csak azért mert fel szerettelek volna hívni, hogy te megtaláltad e már Lolát, de nem volt meg.
- Persze, persze. - ezzel átadta a számot és visszament Lolához.
- Akkor majd szólj!- Kiabált utána Ben kicsit értetlenül állva az ajtóban, hogy így faképnél hagyták, de azért tudta, Lolának nagy szüksége van most barátnőjére.
- Jól van Lola. Tudom, azt mondtam békén hagylak de nem megy. Annyira bosszant ez az egész, és annyira sajnálom.
- Na ezért nem akartam elmondani. Csak sajnálsz. Nekem nem kell számalom.
- Nem, nem, nem. Én nem úgy értettem. Csak meg akarom oldani ezt az egészet.
- Értsd meg Liza, nem kell!! Majd én.
- Na az hiányzik még. Te csak vigyázz magadra, de azért besegítek én is :). Most pedig aludj, nagyok kimerülhettél.
- Nem vagyok fáradt, csak csendet akarok! Nyugodtan menj el, menj Ben után és beszélj vele.
- Itt maradok, nem foglak piszkálni de itt maradok. Elfoglalom magam.
- Rendben van. - Liza ezzel leült az íróasztalához, és gondolkodni kezdett. Azon, hogy mi történhetett Lolával, hogy mi van most a családjával és, hogy ...., hogy valamit meg kellene csinálnia. De vajon mi az?
- Ó, a pályázat!- mondta suttogva, nehogy Lola meghallja, de Lola már aludt. Liza előkapott egy füzetet, egy tollat és írni kezdett. Megihlette Lola, hogy milyen bátor. Úgy döntött inkább róla ír pályázatot.
... mert kell egy kis magabiztosság, hogy ki merj állni az emberek elé, hogy ne félj az ellenfeledtől és, hogyha kell merj veszekedni. Hogy megmond azoknak is akiket gyűlölsz, hogy igen " Ez vagyok én! ". Ha nem is ezt konkrétan, de legalább elbújtatva a mondandódban. Tudniuk kell olvasni a sorok között, és neked is tudnod kell olvastatni a sorok között....
3 nappal később
- Jól van ifjú diákok, ma úgy döntöttem nem fogunk tankönyvből tanulni. Sokkal inkább kíváncsi lennék rátok. A véleményetekre, hogy miket gondoltok egy adott témáról.
- Pszt, tök rendes ez a Peter tanár úr.- Mondta egy fiatal srác.
- Tanár úr..!
- Igen Liza? Hol van a barátnőd Lola?
- Ma nem tudott bejönni, nem érezte túl jól magát.
- Ó, sajnálom. Mit óhajtottál mondani?
- Őmm, semmit. Majd inkább óra után.
- Rendben. Szóval akkor ott tartottam, hogy....
óra után
- Elnézést! Tanár úr!
- Igen Liza?
- Megírtam a pályázatot.
- Ez csodálatos, már pont akartam szólni, hogy lassan lejár a leadási határidő. El is hoztad? Beleolvasnék ha megengeded.
- Persze, igazából azért hoztam. - Kicsit túrkált a táskájában, majd elővett egy szakadozott füzetet- Majd még begépelem, ez a piszkozat. De holnapra már meglesz teljesen.
- Ahamm, értem. De mire gondoltál ott amikor azt írtad, hogy tudni kell olvastatni a sorok között?
- Sokan nem értik mit akarunk mondani, csak ha elmagyarázzuk nekik, ha meg kell velük értetni. És itt most nem arra gondolok, hogy a kisgyereknek el kell magyarázni, hogy ne üljön ki az ablakba mert veszélyes. Sokkal komolyabb dolgokban, sokkal komolyabb emberek nem értik amit akarunk nekik mondani. De ahhoz, hogy értsék mi is kellünk.
- Okos vagy Liza. Más pályázatokon is indulhatnál. Két hét múlva lesz egy versíró, ahhoz mit szólnál?
- Nem igazán van időm, már ezzel is küszködtem egy kicsit. Holnapra megmondom mikor hozom a végleges pályázatot.
- Oksi.
- Viszontlátásra!
- Szia Liza!- Miután elköszöntek, Liza visszament a szobájába, hogy megnézze Lolával minden rendben van e. Közben azon járt az agya mennyi mindent kell csinálnia. A családja, a pályázatok, Lola, és Ben is ott van. De nem, ő nem törhet meg. Mindenki bízik benne. Nem lehet.

9. fejezet: Az igazság szomorú
Ahogy beért az erdőbe eszébe jutott, Liza megtalálta e már Lolát? Előkapta a telefonját, de valami gyorsan kiábrándította.
- Hogy a fene vinné el, nincs meg a száma. De honnan is lenne? A buliban kellett volna elkérnem. Na mindegy, akkor keresem tovább Lolát. - Ezzel berakta a zsebébe a mobilt és lassan elkezdett sétálni. Benézett szinte minden fa mögé, bebújt a bokrokba, csoda, hogy a fűszálakat nem nézte át, hátha ott van. Ekkor ágreccsenést halott. Hirtelen felkapta a fejét, az arca kivirult, végre megvan..., de nem. A mosoly lelohadt az arcáról, mert nem Lola állt vele szemben, hanem Mandy és a barátai. Bennek fogalma sem volt mit kereshetnek az erdő közepén. Az egész bagázs, Luck, Samanta, Robert, Amy, és persze Mandy.
- Szia Ben. Csak nem elvesztél?- mondta Mandy gúnyosan, és borzasztó vihogásban tört ki.
- Nem, nem vesztem el.
- Akkor biztosan elvesztettél valamit. Talán csak nem azt a titkos szerelmedet?
- Nem, elveszteni sem vesztettem el semmit, ellentétben veled, aki úgy látom mára teljesen elvesztette az eszét.
- Hahh, nem én hagytam el mindent ami jó volt az életemben.
- Én mindent elhagytam ami megkeserítette az életemet. És igen, te is ezek közé tartoztál. De ne haragudjatok, van nekem fontosabb dolgom is annál mint, hogy veletek társalogjak. Szevasztok.- Ezzel fogta magát, hátat fordított és otthagyta őket. Pár másodpercre felvillant a gondolatában, talán megkérdezhette volna őket, hogy nem látták e Lolát, de annyira dühös volt, hogy ez eszébe sem jutott. Ráadásul tuti nem segítettek volna neki, vagy hazudtak volna. Jó ez így, nehogy már ezektől kérjen segítséget.
- Gyere vissza Ben, még megbeszélhetjük a dolgot!- Sipákolta Mandy, de Ben arca meg se rezdült, elhatározta, hogy soha többé nem megy vissza a " menők " közé.
Ezalatt Liza a főutcán volt, és nagyon boldogan sétált. Mintha nem is történt volna semmi, de nem, nem felejtette el Lolát, sőt. Tudta, hogy Lola szégyelli magát amiatt, hogy megtört. Nem fog olyan helyre menni ahova sokat jártak. Tudja, hogy ott keresnék először. Nem szabad eszeveszettül keresni, a megérzéseire kell hagyatkoznia. Becsukta a szemét és leül egy közeli padra. Hallgatta a madarakat, a lombsusogást. Minden apró neszt észrevett, melyekre máskor soha nem figyelt fel. Ez a pár csendes dolog most megnyugtatta, Lolára gondolt. Lejátszotta maga előtt, amiket mondott, ahogyan viselkedett. Próbált az ő fejével gondolkodni, lélekben Lola lett. A hasonmás felállt, kinyitotta a szemét, majd újra becsukta, majd megint ki, és megint be. Mint aki újjászületik egy másik testben, s próbálgatja új szemeit. Csukott szemmel is mindent látott. Először egy hintát, majd egy homokozót. Később játékok tömkelegét. Majd gyerekeket, babakocsit tologató anyukákat. Beszélgettek, és boldognak látszottak. Az egész hely vidám, gondfeledt. Egy játszótér. Lélekben ott volt, és ijedten lépkedett. Látta, ahogy két gyerek fogócskázik, s ekkor az egyik nekirohan. Érezte az ütést, a gyermek a földre esett.
- Bocsánat néni! Nem volt szándékos!
- Semmm.. semmi ...bbaj. - Beszélt. Minden valóságosnak tűnt. Lassan már elhitte, hogy tényleg ott van. Elkezdett azon gondolkodni, vajon most is úgy néz e ki mint eddig. Talán ez egy különös időutazás, ő pedig már legalább nyolcvan éves. Keresett egy pocsolyát és belenézett. De nem. Ugyanúgy nézett ki, sőt. Egyáltalán nem volt öregebb, talán még fiatalabb is volt. De akkor mégis mi történt? Elaludt, és ez az egész egy álom? Talán valaki elkábította és most látomásai vannak? Vagy tényleg valós az egész? De az is lehet, hogy egyszerűen csak begolyózott. Hirtelen meglátott a pocsolyában még valakit. Egy lány volt. Az arca ismerős, mintha a pólóját is látta volna már valahol. Szomorú arca volt, de ahogy Liza megfordult, széles mosoly ült ki az arcára. Lola volt az. Liza ekkor mintha egy álomból ébredt volna fel, hirtelen felpattant a padról, és mintha megvilágosodott volna. Megint Lolára gondolt, aki minden valószínűség szerint egy játszótéren van. Elkezdte körbejárni a játszótereket, az egyiknél pedig meglátta Lolát. Szomorúan ült a homokozó szélén. Liza tárt karokkal rohant hozzá.
- LOLA! Hát itt vagy. Annyira féltünk, már mindenhol kerestünk. Mi történt?
- Hogy érted, hogy keresTÜNK?
- Én és Ben. Tényleg, tudnia kell róla, hogy megvagy. De ezrről majd később. MI a fenéért tűntél el olyan hirtelen. És miért pont ide jöttél?
- Csak egyedül kellett lennem egy kicsit. ... El kell mondanom valamit.
- Mi az? Mond csak el.
- Történt valami aminek nem lett volna szabad megtörténnie.
- Úr Isten! Ugye nem ...
- De, azt hiszem az amire gondolsz. Terhes vagyok.
- MICSODA? De Lola, hogy történt?
- Liza, én nem akartam. Csak sokat ittunk és utána elvittek valahova. Nem tudtam hol vagyok meg, hogy mi történik. Én nem akartam. - És elsírta magát.
- Ó Lola, nem a te hibád. De ki volt az a szemét?
- Nem mondhatom meg.
- Ne félj! Majd megvédelek. És Ben is segít.
- Nem, nem lehet. És most már nem csak magamra kell gondolnom.
- De ez már biztos?
- Igen. A teszt pozitív lett.
- De az nem biztos. Orvoshoz kéne menned.
- Én még nem tudok. Nem akarok látni senkit.
- Kérlek had segítsek.
- Érts meg, hogy nem lehet. Most csak hagyj békén! Oké?
- Oké, de tudod, hogy hozzám bármikor fordulhatsz. Most pedig menjünk vissza a suliba és pihenj le.
- Én inkább itt maradnék.
- Arról szó sem lehet. Mi van ha megint ..... Neeem, velem jössz és kész.
- Rendben, de ne szólj senkinek.
- Nem lenne jobb ha tudnák a szüleid?
- Jajj csak azt ne! Nem bírnám elviselni azt a szégyent, ahogy rámnéznének.
- És Bennek? Ő is segített keresni téged.
- Nem is ismerjük rendesen, és nem. Senkinek.
- Jó. Akkor induljunk.
- Félek Liza!
- Nem kell, én majd segítek mindenben. Gyere.- Ezzel visszamentek az iskolába. Lola szemét lesütve lépkedett, annyira szégyellte magát, pedig ez nem az ő hibája volt igazán, és Liza tudta is ezt. Persze, a sok piának köze volt hozzá, de aki ezt művelte, lehet anélkül is megtette volna. A legfontosabb, hogy megnyugtassa Lolát és, hogy elkapja az a szörnyeteget.

Szünet!
Na szóval, tartok pár hét nyári szünetet. Csak, hogy újult erővel térhessek vissza a következő fejezettel ( amin már dolgozom. Na ennyit a pihenésről :D ). Addig is gyertek, nehogy lemaradjatok bármiről, frissről amiket írok tájékoztatásul :)
by.: Wiki

8. fejezet: De hol lehet?
- Úr Isten! Lola, Lola- kiabált Liza és teljesen kétségbeesve keresgélt Lola cuccai között, hátha talál valamit. Egy búcsúlevelet, vagy valamit ami talán segít megtalálni őt. Ekkor benyitott a szobába Ben.:
- Szia Liza. Ne haragudj, hogy csak így betörök, de halottam, hogy kiabálsz. Gondoltam megnézem nincs e valami baj. Liza! Liza?- Ledöbbent, mert még soha nem látta ilyennek. Mint valami őrült rohangált fel s alá a szobában.- Mi történt? Mi van veled?
- Ez nem lehet! Nem, nem és nem. NEM TÖRTÉNHET MEG!!-Kiabálta miközben párnákat és pokrócokat dobált a földre. Szinte rohamot kapott, Ben pedig csak állt. Tátva maradt a szája, de azért kicsiholt magából egy mondatot.
- Liza, mi történt?- És elindult felé, karjait kitárva, hogy megölelje.
- Hagyjál, menj a fenébe, nem akarok látni senkit. Tűnj innen! - Sírt, kiabált, hisztizett, és elkezdte ütni Ben-t.
- Liza nyugodj meg!
- Nem akarok megnyugodni! A rohadt életbe, miért? Mi a fenéért kellett elmenned? Mindent elrontottam. Kész csőd vagyok. - Ekkor már nem volt olyan ijesztő, csak megviselt. Lerogyott az ágy szélére, majd Ben is mellé ült. Most már Liza ölelte meg, és kisírta magát a vállán.
- Mi történt Liza?- Kérdezte újból, halkan Ben?
- Elment. Nem tudtam megvédeni.
- Kit?
- Lolát. Elment és ez az én hibám. Ha hamarabbjövök...
- csssss, nyugalom. Nem a te hibád. Hidd el, nemsokára visszajön. Csak egy kis egyedüllétre van biztos szüksége.
- Borzasztó barát vagyok.
- Ne mondj ilyet. Te egy csodás barát vagy.
- Mindent elrontottam.
- Dehogy is!
- Előtted is, hogy kiborultam. Ne haragudj te se!
- Nem haragszom, sőt. Tudtam, hogy jó fej vagy, meg őszinte. De ennyire?!
- :) - mosolyodott el Liza, és felnézett Ben-re- Meg kell keresünk Lolát! Kérlek segíts! Ma úgyis elmarad a tanítás. legalábbis Britany ezt mondta.
- Igen elmarad, szinte az összes tanár valami továbbképzésre ment, de most akkor keressük meg Lolát. Nem mondott valamit, hogy szeretne eltűnni a világ elől vagy, hogy hova menne?
- Nem, semmi ilyesmiről nem beszélt.
- Szerinted nem tud róla senki?
- A barátja Tim! Ő talán tudhat valamit. De nem, amikor legutóbb beszéltem vele,- vagyis próbáltam- nem mondott semmit. Szó szerint!
- Figyelj! Én körbenézek a városban, te addig keresd meg azokat a helyeket ahova menni szoktatok.
- Rendben, de nem hiszem, hogy megtaláljuk. New Haven elég nagy.
- Azért próbáljuk meg. - Ben sem bízott igazán abban, hogy megtalálják. De így nyerhettek egy kis időt legalább. Hátha addig Lola visszajön. - Na induljunk!
- Rendben, siessünk! - Elindultak. Liza az Angel kávézóba, Ben pedig a parkba. Amint Liza odaért a kávékáza, megcsörrent a mobilja. Idegesen, kapkodva nyúlt a táskájába remélve, hogy talán Lola az. De nem. Erika volt.
- Szia Liz. Hogy vagy?
- Erika néni! Már késő!
- Mi történt édesem?
- Lola eltűnt! Még beszéltem vele, láttam, hogy nincs jól, de pár percre akkor is egyedül hagytam. Mire visszaértem, már nem volt a szobában. Sőt lehet, hogy már a városban sincs. Az is lehet, hogy már egyáltalán nincs...
- Dehogy is! Tudom, hogy közhely, de a remény hal meg utoljára. Ne add fel!
- Hhh, tudom Erika néni, most megyek is és keresem tovább. Szia.
- Szia édesem!
- Na most hova menjek? A moziba sokat járunk, de oda biztos nem bújna. Túl sok az ember. Valami olyan hely kell ahol nincsenek sokan, valami olyan ahol nem zavarják. Talán hazament. Itt hagyta az államot és elment Arizonába. De lehet,hogy nem is tűnt el. lehet, hogy itt van az orrom előtt, csak nem veszem észre. - Gondolta Liza, miközben kiment és sétálgatott az utcán. Búskomoran ballagott, gondolatai valahol teljesen máshol cikáztak. Valahol máshol, Lolánál. Arra gondolt, amikor először találkoztak. Lola kedvesen odajött hozzá és megérintette a vállát. Nem mondott semmi, csak rámosolygott. Lizának pedig nem kellettek szavak, hogy tudja igazi barátra lelt személyében. Nem kellettek, s azóta sem kellenek.

Ben a parkban egyenesen egy baráti társasághoz futott. Úgy tűnt már régóta itt vannak, talán látták Lolát.
- Hé! Bocsi, de nem láttatok erre egy hosszú, fekete hajú lányt? Elég szomorú állapotban volt.
- Bocs nem.
- Ti sem?- Fordult oda két lányhoz.
- Nem.
- Azért köszönöm. - És már el is ment. Kezdte ő is átérezni, hogy Lola eltűnt. Nem voltak közeli kapcsolatban, de nagyon szimpatikus volt neki. Vagány, eleven lány, aki nem fél a kalandoktól. Talán ez élete legnagyobb kalandja. Lehet, hogy tényleg csak egy kis egyedüllétre van szüksége. Pár nap és visszajön, vagy lehet nem is kell annyi. Egyszerűen elkezd majd hiányozni neki Liza, meg a többiek ,és besétál az ajtón. De az is benne volt, hogy nem jön vissza. Ezt a gondolatot azonban gyorsan elhesegette hisz, hogy vigasztalja Lizát, ha neki is ilyeneken jár az agya. - Ne tétlenkedj Ben! Keresd Lolát, ne ilyen hülyeségeken rágódj! - Mondta halkan, és szaladni kezdett. Közben tekintett jobbra-balra, néha pedig hátrafordult, nehogy elkerülje valami a figyelmét. Meg akarta találni. Nem igazán értette mi hajtja ennyire, de elő akarta keríteni épségben. Azt biztos, nem a büszkeség motiválta, de valami nagyon. Az erdő fele igyekezett, az elég csendes hely, hogy valaki elbújjon.