11. fejezet: A nyomozás
Lola aludt. Liza megintcsak leült az asztalához, hogy megírja a pályázat végleges változatát. Viszonylag rövid időn belül végzett, ha Lola felébred, rögtön beszélniük kell. Nem hagyta nyugodni az a gondolat, hogy Lolát valaki olyan bántotta akit ő is ismer. Amikor Lola felült az ágyon Liza rögtön odarohant- már amennyire egy kollégiumi szobában lehet- és minta csak öntötték volna a szavakat a szájából.
- Hidd el Lola nem akarlak idegesíteni de romlanak a jegyeid, szorongsz, már nem is az igazi Lola vagy csak egy béna utánzat. Nem bírom nézni, ahogy szenvedsz. Muszáj tennem valamit. Könyörgöm mondj valamit arról a szemétről, hogy segíthessek! A régi, boldog Lolát akarom!
- Liza állj le! Nem vagy az anyám, hogy a jegyeimmel foglalkozz és egyáltalán nem kell segítened. Csak hagyj egy kicsit békén. Megoldom én.
- De Lola...
- Csönd! húúú, nem haragudj de már baromira felpörögtél. Nem kell segítség. Érted?
- Értem.- válaszolt elkeseredve Liza.
- Csodás, akkor be is fejeztük. Ha nem haragszol megcsinálom a házimat.
- Oké. - Mondta Liza, de már a gondolatai másfele cikáztak. Arra gondolt, nem kell Lola engedélyét kérnie. Azt is kiderítette, hogy Lolával történt valami, ezt a problémát is megoldja. Fogta a mobilját és felhívta újból Timet.
- Szia Tim, én vagyok az Lola.
- Mit akarsz?
Csak tudni akarom, most akkor mi van köztünk?
- Hogyhogy mi van? Terhes vagy, és nem is tőlem. Hogy tehetted ezt?
- De Tim...
- Ne szólj közbe! Egyáltalán magadnál voltál? Pont amikor kezdett minden rendbejönni köztünk. Ne hívj, nem is keress. Hallani sem akarok rólad te ..., inkább nem mondok semmit mert akkor még én lennék a rohadék. Tűnk a franca a gyerekeddel együtt!
- TIM! TIM! Letette. Akkor Timet kizárhatjuk, vagy legalábbis nem hiszem, hogy ő lett volna. Az viszont biztos, hogy így Lola jobban jár ha elfelejti. Nem is tud semmit , hogy mi történt szegénnyel, és máris ilyeneket mond. - Felkapott egy telefonkönyvet és elkezdte tárcsázni Lola anyjának a számát. Szerencsére kicsöngött.
- Haló?
- Jó napot Mrs. Elsen, Liza vagyok.
- Ó Liza, annyira örülök, hogy felhívtál. Te biztos tudod mi van az én Lolámmal. Annyira zárkózott lett.
- Hát akkor ő még annyit se tud mint én- gondolta Liza. - Én is pont róla akartam érdeklődni. Nem mondott valamit, hogy összetűzésbe került volna valakivel, mondjuk egy fiúval?
- Nem, bár ami azt illeti mondott valamit.
- És mit?
- Egyik nap azzal hívott fel, hogy valaki furcsán néz rá a napokban.
- Furcsán?
- Igen, mintha flörtölne vele vagy nem is tudom.
- Nem említett róla semmit? Hogy, hogy néz ki, milyen idős, a suliba jár-e?
- Nem. De kérlek most figyelj rá. Én nem lehetek mellette, és belepusztulnék ha történne vele valami.
- Persze Mrs. Elsen, vigyázok rá.- és hanga a " vigyázok" szónál elcsuklott. Nem tudta megvédeni barátnőjét, de mostmár mindent meg kell tennie érte.
- Te is vigyázz magadra.
- Rendben.
- Szervusz.
- Csókolom. - Ezzel Liza lerakta a kagylót és megpróbálta a megszerzett információkat megérteni. Szóval akkor Lola minden valószínűség szerint ismeri a támadóját, aki talán már a borzasztó eset előtt is zaklatta. Lolából nem tud kihúzni semmit, tovább kell folytatnia a nyomozást.

10. fejezet: Én is?
- Hát itt vagytok!- Mondta Ben megkönnyebbülten mikor meglátta Lolát és Lizát.
- A játszótéren volt. De figyelj Ben, én nagyon köszönöm, hogy segítettél meg minden, de most megtennéd, hogy magunkra hagysz egy kicsit.
- Baj van? - Ekkor Liza hátrafordult, megnézte Lolát és kiment a folyosóra.
- Tudod, borzasztó dolog történt és nagyon megviselte. Nem beszélhetek róla, megígértem. Amit jobb lesz a helyzet, netalántán segítség kellene azonnal szólok.
- Rendben, de tényleg szólj! Megadnád a telefonszámod? Csak azért mert fel szerettelek volna hívni, hogy te megtaláltad e már Lolát, de nem volt meg.
- Persze, persze. - ezzel átadta a számot és visszament Lolához.
- Akkor majd szólj!- Kiabált utána Ben kicsit értetlenül állva az ajtóban, hogy így faképnél hagyták, de azért tudta, Lolának nagy szüksége van most barátnőjére.
- Jól van Lola. Tudom, azt mondtam békén hagylak de nem megy. Annyira bosszant ez az egész, és annyira sajnálom.
- Na ezért nem akartam elmondani. Csak sajnálsz. Nekem nem kell számalom.
- Nem, nem, nem. Én nem úgy értettem. Csak meg akarom oldani ezt az egészet.
- Értsd meg Liza, nem kell!! Majd én.
- Na az hiányzik még. Te csak vigyázz magadra, de azért besegítek én is :). Most pedig aludj, nagyok kimerülhettél.
- Nem vagyok fáradt, csak csendet akarok! Nyugodtan menj el, menj Ben után és beszélj vele.
- Itt maradok, nem foglak piszkálni de itt maradok. Elfoglalom magam.
- Rendben van. - Liza ezzel leült az íróasztalához, és gondolkodni kezdett. Azon, hogy mi történhetett Lolával, hogy mi van most a családjával és, hogy ...., hogy valamit meg kellene csinálnia. De vajon mi az?
- Ó, a pályázat!- mondta suttogva, nehogy Lola meghallja, de Lola már aludt. Liza előkapott egy füzetet, egy tollat és írni kezdett. Megihlette Lola, hogy milyen bátor. Úgy döntött inkább róla ír pályázatot.
... mert kell egy kis magabiztosság, hogy ki merj állni az emberek elé, hogy ne félj az ellenfeledtől és, hogyha kell merj veszekedni. Hogy megmond azoknak is akiket gyűlölsz, hogy igen " Ez vagyok én! ". Ha nem is ezt konkrétan, de legalább elbújtatva a mondandódban. Tudniuk kell olvasni a sorok között, és neked is tudnod kell olvastatni a sorok között....
3 nappal később
- Jól van ifjú diákok, ma úgy döntöttem nem fogunk tankönyvből tanulni. Sokkal inkább kíváncsi lennék rátok. A véleményetekre, hogy miket gondoltok egy adott témáról.
- Pszt, tök rendes ez a Peter tanár úr.- Mondta egy fiatal srác.
- Tanár úr..!
- Igen Liza? Hol van a barátnőd Lola?
- Ma nem tudott bejönni, nem érezte túl jól magát.
- Ó, sajnálom. Mit óhajtottál mondani?
- Őmm, semmit. Majd inkább óra után.
- Rendben. Szóval akkor ott tartottam, hogy....
óra után
- Elnézést! Tanár úr!
- Igen Liza?
- Megírtam a pályázatot.
- Ez csodálatos, már pont akartam szólni, hogy lassan lejár a leadási határidő. El is hoztad? Beleolvasnék ha megengeded.
- Persze, igazából azért hoztam. - Kicsit túrkált a táskájában, majd elővett egy szakadozott füzetet- Majd még begépelem, ez a piszkozat. De holnapra már meglesz teljesen.
- Ahamm, értem. De mire gondoltál ott amikor azt írtad, hogy tudni kell olvastatni a sorok között?
- Sokan nem értik mit akarunk mondani, csak ha elmagyarázzuk nekik, ha meg kell velük értetni. És itt most nem arra gondolok, hogy a kisgyereknek el kell magyarázni, hogy ne üljön ki az ablakba mert veszélyes. Sokkal komolyabb dolgokban, sokkal komolyabb emberek nem értik amit akarunk nekik mondani. De ahhoz, hogy értsék mi is kellünk.
- Okos vagy Liza. Más pályázatokon is indulhatnál. Két hét múlva lesz egy versíró, ahhoz mit szólnál?
- Nem igazán van időm, már ezzel is küszködtem egy kicsit. Holnapra megmondom mikor hozom a végleges pályázatot.
- Oksi.
- Viszontlátásra!
- Szia Liza!- Miután elköszöntek, Liza visszament a szobájába, hogy megnézze Lolával minden rendben van e. Közben azon járt az agya mennyi mindent kell csinálnia. A családja, a pályázatok, Lola, és Ben is ott van. De nem, ő nem törhet meg. Mindenki bízik benne. Nem lehet.

9. fejezet: Az igazság szomorú
Ahogy beért az erdőbe eszébe jutott, Liza megtalálta e már Lolát? Előkapta a telefonját, de valami gyorsan kiábrándította.
- Hogy a fene vinné el, nincs meg a száma. De honnan is lenne? A buliban kellett volna elkérnem. Na mindegy, akkor keresem tovább Lolát. - Ezzel berakta a zsebébe a mobilt és lassan elkezdett sétálni. Benézett szinte minden fa mögé, bebújt a bokrokba, csoda, hogy a fűszálakat nem nézte át, hátha ott van. Ekkor ágreccsenést halott. Hirtelen felkapta a fejét, az arca kivirult, végre megvan..., de nem. A mosoly lelohadt az arcáról, mert nem Lola állt vele szemben, hanem Mandy és a barátai. Bennek fogalma sem volt mit kereshetnek az erdő közepén. Az egész bagázs, Luck, Samanta, Robert, Amy, és persze Mandy.
- Szia Ben. Csak nem elvesztél?- mondta Mandy gúnyosan, és borzasztó vihogásban tört ki.
- Nem, nem vesztem el.
- Akkor biztosan elvesztettél valamit. Talán csak nem azt a titkos szerelmedet?
- Nem, elveszteni sem vesztettem el semmit, ellentétben veled, aki úgy látom mára teljesen elvesztette az eszét.
- Hahh, nem én hagytam el mindent ami jó volt az életemben.
- Én mindent elhagytam ami megkeserítette az életemet. És igen, te is ezek közé tartoztál. De ne haragudjatok, van nekem fontosabb dolgom is annál mint, hogy veletek társalogjak. Szevasztok.- Ezzel fogta magát, hátat fordított és otthagyta őket. Pár másodpercre felvillant a gondolatában, talán megkérdezhette volna őket, hogy nem látták e Lolát, de annyira dühös volt, hogy ez eszébe sem jutott. Ráadásul tuti nem segítettek volna neki, vagy hazudtak volna. Jó ez így, nehogy már ezektől kérjen segítséget.
- Gyere vissza Ben, még megbeszélhetjük a dolgot!- Sipákolta Mandy, de Ben arca meg se rezdült, elhatározta, hogy soha többé nem megy vissza a " menők " közé.
Ezalatt Liza a főutcán volt, és nagyon boldogan sétált. Mintha nem is történt volna semmi, de nem, nem felejtette el Lolát, sőt. Tudta, hogy Lola szégyelli magát amiatt, hogy megtört. Nem fog olyan helyre menni ahova sokat jártak. Tudja, hogy ott keresnék először. Nem szabad eszeveszettül keresni, a megérzéseire kell hagyatkoznia. Becsukta a szemét és leül egy közeli padra. Hallgatta a madarakat, a lombsusogást. Minden apró neszt észrevett, melyekre máskor soha nem figyelt fel. Ez a pár csendes dolog most megnyugtatta, Lolára gondolt. Lejátszotta maga előtt, amiket mondott, ahogyan viselkedett. Próbált az ő fejével gondolkodni, lélekben Lola lett. A hasonmás felállt, kinyitotta a szemét, majd újra becsukta, majd megint ki, és megint be. Mint aki újjászületik egy másik testben, s próbálgatja új szemeit. Csukott szemmel is mindent látott. Először egy hintát, majd egy homokozót. Később játékok tömkelegét. Majd gyerekeket, babakocsit tologató anyukákat. Beszélgettek, és boldognak látszottak. Az egész hely vidám, gondfeledt. Egy játszótér. Lélekben ott volt, és ijedten lépkedett. Látta, ahogy két gyerek fogócskázik, s ekkor az egyik nekirohan. Érezte az ütést, a gyermek a földre esett.
- Bocsánat néni! Nem volt szándékos!
- Semmm.. semmi ...bbaj. - Beszélt. Minden valóságosnak tűnt. Lassan már elhitte, hogy tényleg ott van. Elkezdett azon gondolkodni, vajon most is úgy néz e ki mint eddig. Talán ez egy különös időutazás, ő pedig már legalább nyolcvan éves. Keresett egy pocsolyát és belenézett. De nem. Ugyanúgy nézett ki, sőt. Egyáltalán nem volt öregebb, talán még fiatalabb is volt. De akkor mégis mi történt? Elaludt, és ez az egész egy álom? Talán valaki elkábította és most látomásai vannak? Vagy tényleg valós az egész? De az is lehet, hogy egyszerűen csak begolyózott. Hirtelen meglátott a pocsolyában még valakit. Egy lány volt. Az arca ismerős, mintha a pólóját is látta volna már valahol. Szomorú arca volt, de ahogy Liza megfordult, széles mosoly ült ki az arcára. Lola volt az. Liza ekkor mintha egy álomból ébredt volna fel, hirtelen felpattant a padról, és mintha megvilágosodott volna. Megint Lolára gondolt, aki minden valószínűség szerint egy játszótéren van. Elkezdte körbejárni a játszótereket, az egyiknél pedig meglátta Lolát. Szomorúan ült a homokozó szélén. Liza tárt karokkal rohant hozzá.
- LOLA! Hát itt vagy. Annyira féltünk, már mindenhol kerestünk. Mi történt?
- Hogy érted, hogy keresTÜNK?
- Én és Ben. Tényleg, tudnia kell róla, hogy megvagy. De ezrről majd később. MI a fenéért tűntél el olyan hirtelen. És miért pont ide jöttél?
- Csak egyedül kellett lennem egy kicsit. ... El kell mondanom valamit.
- Mi az? Mond csak el.
- Történt valami aminek nem lett volna szabad megtörténnie.
- Úr Isten! Ugye nem ...
- De, azt hiszem az amire gondolsz. Terhes vagyok.
- MICSODA? De Lola, hogy történt?
- Liza, én nem akartam. Csak sokat ittunk és utána elvittek valahova. Nem tudtam hol vagyok meg, hogy mi történik. Én nem akartam. - És elsírta magát.
- Ó Lola, nem a te hibád. De ki volt az a szemét?
- Nem mondhatom meg.
- Ne félj! Majd megvédelek. És Ben is segít.
- Nem, nem lehet. És most már nem csak magamra kell gondolnom.
- De ez már biztos?
- Igen. A teszt pozitív lett.
- De az nem biztos. Orvoshoz kéne menned.
- Én még nem tudok. Nem akarok látni senkit.
- Kérlek had segítsek.
- Érts meg, hogy nem lehet. Most csak hagyj békén! Oké?
- Oké, de tudod, hogy hozzám bármikor fordulhatsz. Most pedig menjünk vissza a suliba és pihenj le.
- Én inkább itt maradnék.
- Arról szó sem lehet. Mi van ha megint ..... Neeem, velem jössz és kész.
- Rendben, de ne szólj senkinek.
- Nem lenne jobb ha tudnák a szüleid?
- Jajj csak azt ne! Nem bírnám elviselni azt a szégyent, ahogy rámnéznének.
- És Bennek? Ő is segített keresni téged.
- Nem is ismerjük rendesen, és nem. Senkinek.
- Jó. Akkor induljunk.
- Félek Liza!
- Nem kell, én majd segítek mindenben. Gyere.- Ezzel visszamentek az iskolába. Lola szemét lesütve lépkedett, annyira szégyellte magát, pedig ez nem az ő hibája volt igazán, és Liza tudta is ezt. Persze, a sok piának köze volt hozzá, de aki ezt művelte, lehet anélkül is megtette volna. A legfontosabb, hogy megnyugtassa Lolát és, hogy elkapja az a szörnyeteget.

Szünet!
Na szóval, tartok pár hét nyári szünetet. Csak, hogy újult erővel térhessek vissza a következő fejezettel ( amin már dolgozom. Na ennyit a pihenésről :D ). Addig is gyertek, nehogy lemaradjatok bármiről, frissről amiket írok tájékoztatásul :)
by.: Wiki

8. fejezet: De hol lehet?
- Úr Isten! Lola, Lola- kiabált Liza és teljesen kétségbeesve keresgélt Lola cuccai között, hátha talál valamit. Egy búcsúlevelet, vagy valamit ami talán segít megtalálni őt. Ekkor benyitott a szobába Ben.:
- Szia Liza. Ne haragudj, hogy csak így betörök, de halottam, hogy kiabálsz. Gondoltam megnézem nincs e valami baj. Liza! Liza?- Ledöbbent, mert még soha nem látta ilyennek. Mint valami őrült rohangált fel s alá a szobában.- Mi történt? Mi van veled?
- Ez nem lehet! Nem, nem és nem. NEM TÖRTÉNHET MEG!!-Kiabálta miközben párnákat és pokrócokat dobált a földre. Szinte rohamot kapott, Ben pedig csak állt. Tátva maradt a szája, de azért kicsiholt magából egy mondatot.
- Liza, mi történt?- És elindult felé, karjait kitárva, hogy megölelje.
- Hagyjál, menj a fenébe, nem akarok látni senkit. Tűnj innen! - Sírt, kiabált, hisztizett, és elkezdte ütni Ben-t.
- Liza nyugodj meg!
- Nem akarok megnyugodni! A rohadt életbe, miért? Mi a fenéért kellett elmenned? Mindent elrontottam. Kész csőd vagyok. - Ekkor már nem volt olyan ijesztő, csak megviselt. Lerogyott az ágy szélére, majd Ben is mellé ült. Most már Liza ölelte meg, és kisírta magát a vállán.
- Mi történt Liza?- Kérdezte újból, halkan Ben?
- Elment. Nem tudtam megvédeni.
- Kit?
- Lolát. Elment és ez az én hibám. Ha hamarabbjövök...
- csssss, nyugalom. Nem a te hibád. Hidd el, nemsokára visszajön. Csak egy kis egyedüllétre van biztos szüksége.
- Borzasztó barát vagyok.
- Ne mondj ilyet. Te egy csodás barát vagy.
- Mindent elrontottam.
- Dehogy is!
- Előtted is, hogy kiborultam. Ne haragudj te se!
- Nem haragszom, sőt. Tudtam, hogy jó fej vagy, meg őszinte. De ennyire?!
- :) - mosolyodott el Liza, és felnézett Ben-re- Meg kell keresünk Lolát! Kérlek segíts! Ma úgyis elmarad a tanítás. legalábbis Britany ezt mondta.
- Igen elmarad, szinte az összes tanár valami továbbképzésre ment, de most akkor keressük meg Lolát. Nem mondott valamit, hogy szeretne eltűnni a világ elől vagy, hogy hova menne?
- Nem, semmi ilyesmiről nem beszélt.
- Szerinted nem tud róla senki?
- A barátja Tim! Ő talán tudhat valamit. De nem, amikor legutóbb beszéltem vele,- vagyis próbáltam- nem mondott semmit. Szó szerint!
- Figyelj! Én körbenézek a városban, te addig keresd meg azokat a helyeket ahova menni szoktatok.
- Rendben, de nem hiszem, hogy megtaláljuk. New Haven elég nagy.
- Azért próbáljuk meg. - Ben sem bízott igazán abban, hogy megtalálják. De így nyerhettek egy kis időt legalább. Hátha addig Lola visszajön. - Na induljunk!
- Rendben, siessünk! - Elindultak. Liza az Angel kávézóba, Ben pedig a parkba. Amint Liza odaért a kávékáza, megcsörrent a mobilja. Idegesen, kapkodva nyúlt a táskájába remélve, hogy talán Lola az. De nem. Erika volt.
- Szia Liz. Hogy vagy?
- Erika néni! Már késő!
- Mi történt édesem?
- Lola eltűnt! Még beszéltem vele, láttam, hogy nincs jól, de pár percre akkor is egyedül hagytam. Mire visszaértem, már nem volt a szobában. Sőt lehet, hogy már a városban sincs. Az is lehet, hogy már egyáltalán nincs...
- Dehogy is! Tudom, hogy közhely, de a remény hal meg utoljára. Ne add fel!
- Hhh, tudom Erika néni, most megyek is és keresem tovább. Szia.
- Szia édesem!
- Na most hova menjek? A moziba sokat járunk, de oda biztos nem bújna. Túl sok az ember. Valami olyan hely kell ahol nincsenek sokan, valami olyan ahol nem zavarják. Talán hazament. Itt hagyta az államot és elment Arizonába. De lehet,hogy nem is tűnt el. lehet, hogy itt van az orrom előtt, csak nem veszem észre. - Gondolta Liza, miközben kiment és sétálgatott az utcán. Búskomoran ballagott, gondolatai valahol teljesen máshol cikáztak. Valahol máshol, Lolánál. Arra gondolt, amikor először találkoztak. Lola kedvesen odajött hozzá és megérintette a vállát. Nem mondott semmi, csak rámosolygott. Lizának pedig nem kellettek szavak, hogy tudja igazi barátra lelt személyében. Nem kellettek, s azóta sem kellenek.

Ben a parkban egyenesen egy baráti társasághoz futott. Úgy tűnt már régóta itt vannak, talán látták Lolát.
- Hé! Bocsi, de nem láttatok erre egy hosszú, fekete hajú lányt? Elég szomorú állapotban volt.
- Bocs nem.
- Ti sem?- Fordult oda két lányhoz.
- Nem.
- Azért köszönöm. - És már el is ment. Kezdte ő is átérezni, hogy Lola eltűnt. Nem voltak közeli kapcsolatban, de nagyon szimpatikus volt neki. Vagány, eleven lány, aki nem fél a kalandoktól. Talán ez élete legnagyobb kalandja. Lehet, hogy tényleg csak egy kis egyedüllétre van szüksége. Pár nap és visszajön, vagy lehet nem is kell annyi. Egyszerűen elkezd majd hiányozni neki Liza, meg a többiek ,és besétál az ajtón. De az is benne volt, hogy nem jön vissza. Ezt a gondolatot azonban gyorsan elhesegette hisz, hogy vigasztalja Lizát, ha neki is ilyeneken jár az agya. - Ne tétlenkedj Ben! Keresd Lolát, ne ilyen hülyeségeken rágódj! - Mondta halkan, és szaladni kezdett. Közben tekintett jobbra-balra, néha pedig hátrafordult, nehogy elkerülje valami a figyelmét. Meg akarta találni. Nem igazán értette mi hajtja ennyire, de elő akarta keríteni épségben. Azt biztos, nem a büszkeség motiválta, de valami nagyon. Az erdő fele igyekezett, az elég csendes hely, hogy valaki elbújjon.

7. fejezet: Az igazság kiderül
8:20. Liza éppen a konyhában van és reggelit készít. Erika lép be, hogy megijessze:
- Búúúú!!!
- Úr Isten! Azt hittem szívrohamot kapok. Majdnem elejtettem a tálat.
- Pedig kár lett volna érte. Isteni illata van a palacsintának.
- Örülök, hogy ennyire aggódsz értem. :)
- Ne vedd magadra, csak éhes vagyok :)
Ekkor megint megcsörrent a telefon. Ismét Lola volt:
- Hello Liza! Hogy vagy ?
- Most minden rendben. Tegnap nagyon jót beszélgettünk.
- Ennek örülök.
- Lola, egyre inkább érzem, hogy baj van veled.
- Nehogy értem aggódj már! És nincs semmi.
- Engem nem tudsz átverni.
- Liza, sokkal nagyobb gondjaid vannak mint, hogy ilyen butaságokon törd a fejed.
- Ez nem az a Lola akit ismertem. A régi Lola erre biztos azt mondta volna, hogy "nem történhet semmi, tudod ki merne ujjat húzni velem ! " De ez a lola valami teljesen mást hadovál.
- Paranoiás vagy. Beszéljünk inkább Benről :).
- Azért figyellek. Na mond, mi van?
- Már vagy reggel óta csak álmodozik egy lányról. Nem tudja senki ki az, egyedül annyit árult el, hogy nem egy cicababa, mint Mandy. A lényeg, hogy állítólag írni akar neki egy levelet névtelenül.
- És ezt honnan tudod?
- Figyu, én ne tudnám? Kapcsolatok Liza, kapcsolatok.
- Okéoké, és neke mi közöm van ehhez?
- Figyeld a postaládát. Az.
- Szerinted én vagyok az akiről Ben álmodozik? Nem hiszem.
- Ne légy kishitű csajszi. Be fogsz pasizni, érzem. De most megyek, mert kezdődik a második óra. Sziaaaa Liza.
- Szia Lola. Vigyázz magadra!
Miután lerakták a kagylót, Liza gondolkodni kezdett. Valami tényleg nem stimmelhet Lolával, bárhogy titkolja. nem olyan életvidám mint régen, olyan gondterhelt a hangja is. Ezért Liza elhatározta, hogy puhatolózik egy kicsit. Ezért úgy döntött felhívja Lola barátját, Timet. Hátha ő tud valamit. Elvégre sokat vannak együtt.
- Hallo?
- Szia Tim! Liza vagyok és Lolával kapcsolatban szeretnék kérdezni valamit.
- rrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr
- Halló? Tim, itt vagy? Ne rakd le kérlek. A fene.
Ekkor Liza már szinte biztos volt benne, hogy Lola bajban van, de nem tudta mi köze lehet ennek Timhez. Arra gondolt vissza kellene mennie az egyetemre, de nem merte még itt hagyni a családját. Ezért tanácsot kért Erikától.
- ŐŐm, figyu. Van egy kis problémám.
- Hallgatom.
- Van egy barátnőm, a neve Lola. Szerintem bajban van, de nem tudom visszamenjek e.
- Apád miatt aggódsz?
- Aha.
- Na ne félj. Te most szépen visszamész az egyetemre, apádra meg figyelek én. Menj és köszönj el tőle.
- Köszönöm, de miért vagy ilyen határozott e téren?
- Hosszú történet. Egy barátnőm bajban volt és én nem segítettem neki. Egy életen át bánni fogom. Szóval menj, igyekezz.
- Köszönöm, köszi, köszi. Szia Erika néni.
- Szia Liz.
Liza benyitott az apjához aki éppen aludt. Írt neki egy levelet melyben elmondta, hogy mennyire szeretni és félti, de most el kell mennie , mert ha nem teszi nagy baj fog történni Lolával. Majd összecsomagolt és elindult az állomásra.

Amikor az egyetemvárosba ért és leszállt a vonatról, csak azon járt a feje, hogy tudná Lola bajait megoldani. El is felejtkezett a pályázatáról amit a tanárúrnak ígért. Lassan elért a kapuhoz. Pont szünet volt és Lola megint annál a padnál ült, ahol szokott. Ahogy meglátta Lizát, odarohant hozzá és sírt. Liza először nem tudta mit tegyen, de utána megértette. Lolának igenis volt baja, ahogy gondolta, csak nem akarta, hogy törékenynek lássak, hogy neki is vannak problémái, mint minden embernek. De most, most kitört belőle minden fájdalom. Az elrejtett érzések, a titkolt félelmek. maga se tudta miért sír, de nem is érdekelte. Olyan jól esett egy kicsit megfeledkezni mindenről. nem érdekelte milyennek látják, gondolják. Mikor már az összes könnye lepergett, csak ennyit mondott:
- Bocsáss meg!- Liza nem értette, hogy miért mondta ezt neki. Furcsa volt neki az egész helyzet.
- Miért mondod ezt ?- de Lola megint csak ennyit mondott:
- Bocsánat, ne haragudj!
Egy kis idő elteltével, mikor Lola már teljesen megnyugodott, a szobában ültek. Csak csendben bámulták egymást. Liza megint úgy érezte magát, mint amikor otthon bámulták a falakat, Polly emlékén merengve. De ez a csönd, valami más csönd volt. Izzott a levegő, feszengett, mocorgott, amíg Lola csak nézett ki a fejéből. Liza beszélni akart vele a történtekről, de most egy szót nem tudott kifacsarni Lolából. Ekkor olyat tett, amit eddig még soha: dühös lett.
- Szólalj már meg! Úgy ülsz ott mintha már nem is élnél. Ne sajnáltasd magad, beszélj! Mondok valami nagyon furcsát. Jó volt látni, hogy sírsz, mert így tudtam, hogy bízol bennem és nem félsz kimutatni az érzéseid. De most megint bezárkóztál. Gyáva lettél megint. - De Lola nem beszélt, nem is akart. Csak ült, egy sóhajtás, annyi sem hangzott el a szájából. Ültek még így pár percet, (nem kellett sietniük, hisz a következő órájuk lyukas volt), és Lola felállt, odament Lizához, és mintha őt tartaná anyjának, ezt mondta:
- Baj van. Bocsáss meg. - Lola már megint tétlenül ült és most ő nem tudott mondani semmit. Most fordult a kocka, és Lola várta a szavakat Liza szájából, Liza pedignem tudott mit tenni. Neki nem kellett annyi idő mint Lolának, hogy megszólaljon, de az a pár másodperc óráknak tűnt.
- Mi a baj Lola? Kérlek most ne rendezd le egy" bocsáss meg"- gel.
- Nagy baj van. Történt valami aminek nem lett volna szabad megtörténnie. - Liza most értette meg, hogy a bocsánatkéréseket nem neki szánták. Igazából senkinek sem szánták őket, csak úgy jöttek. Itt valami teljesen más dologról van szó, mint amit gondolt. Ez nem egy rossz jegy, sőt nem is bukás. Ez valami személyes dolog. Nem krimibe való, de mégis akkora jelentősége van. Nem próbálta már faggatni Lolát. Nem is faggathatta, mert amíg ő ezen tűnődött, Lola elaludt. Liza kiment a folyosóra, és elindult az igazgatóhoz jelenteni, hogy visszajött. Sietett, hogy újra Lola mellett lehessen, nehogy valami butaságot tegyen. Hamar beszélt is az igazgatóval, és rohant vissza a szobába, ám mire visszaért, Lola eltűnt.

6. fejezet: Egy szomorú nap is végződhet jól
Liza az állomáson áll. Az édesapja már rohan elé és, ahogy egyre közelebb érnek egymáshoz, tárt karokkal szaladnak.
- Oh Liza, de jó, hogy itt vagy!!!
- Már nagyon hiányoztál. Hogy vagy?
- Hogy lennék? Férfi létemre sírok, láttál már ilyet?
- A sírás nem szégyen, sőt, jót tesz. De most menjünk haza.
- Rendben. Erika nagynénéd is itt van.
- :)- csak mosolygott, hisz tudta , hogy a nagynénje azért jött haza, hogy az Liza apjának segítsen, Liza pedig így még jobban biztonságban tudhatta apját. Mert arra gondolt, mi lesz ha ő majd visszamegy az egyetemre? Ki fog addig az apja mellett lenni. De így most már egyel kevesebb dolog miatt kell aggódnia.
London, Liza szülőháza
- Liza, de jó újra látni!
- Erika néni, már olyan régen találkoztunk.
- Gyertek, menjünk be. Ne itt kint ácsorogjunk!......Sok megbeszélnivalónk van.
- Milyen az egyetem Liz? Vannak barátaid? Milyenek a tanárok?
- Minden tökéletes, de... én inkább Pollyról szeretnék beszélni.
- Kislányom, mindent elmondtam a telefonban. Hétfőn elmegyünk a temetkezési vállalathoz, és...- itt megcsuklott a hangja, a sírás kerülgette, de folytatta- hogy eltemethessük a húgod.
- Nyugalom Greg, minden rendben lesz- csitítgatta Erika
- Igen apa, majd együtt megoldjuk. Polly mindig is utált síró embereket látni, most is biztos azért szomorkodik odafenn, mert lát téged, ahogy sírsz.
- Bizony Greg, Liznek igaza van.
Még pár órán át beszélgettek, közben néhány percig csendben ültek és bámultak maguk elé. Liza azzal amiket mondott, kicsit megnyugtatta apját, de ott belül érezte, nem igen volt semmi értelme annak amit mondott. Polly meghalt, és ezen már nem változtathat senki és semmi.
Másnap
-Lizaaaa, csörög a mobilod!
- Megyek már, megyek. Igen, halló tessék?
- Szia kis csajszi, hogy vagy?
- Szia Lola! Hát, hogy lennék? De inkább veled mi van? És az egyetem? Áll még?
- Jajaja, de akkora hírem van!
- Mond, hallgatlak.
- Mandy akkora botrányt kavart. Pont a folyosó közepén dobták ki hivatalosan is. Ordítozott, sírt, és majdnem megpofozta Bent. De ő nem hagyta, erre Mandy még jobban begurult és fogta magát és a kis pincsikutyáival együtt, elrohant.
- Ó, és én nem láttam:). És Ben? Ő, hogy van?
- Olyan vidám mint még soha.
- És te? Te , hogy vagy?
- Őmm, megvagyok.
- Ez nem volt valami meggyőző.
- Nyugi, nincs baj.
- OK, akkor maradjon ez így is. Sziaa
- Szia Liz.
Ekkor belépett a szobába Liza apukája, fekete zakóban.
- Hétfőn kell elmennem a gyárba ellenőrizni. Csak ma tudunk bemenni a temetkezési vállalathoz.
- Rendben, de miért dolgozol most? Pihenned kéne.
- A pénz nem hullik az ölünkbe, miből fogom kifizetni a tankönyveid szerinted? Majd kérek kölcsön vagy mi lesz?
- Bocs apa.
- Nenene, én kérek elnézést, te csak jót akartál. Én viszont olyan ideges vagyok. Anyád, aztán Polly, már csak te és Erika vagytok nekem.
- Mi mi mindig itt leszünk neked.
- Remélem. De most induljunk. 4-re ott kell lennünk.
- Szólok Erikának, hogy elmentünk.
- Már mondtam neki. Gyere.
Ezzel elindultak. Sokáig tartott amíg mindent elintéztek, csak későn értek haza. Most már Lizán is látszott a megviseltség, hogy mennyire bántja az ami történt. Az apja is búskomoran ballagott be a házba, halkan becsukta az ajtót, nem szólt semmit. Liza megölelte és érezte, hogy az apja arcán egy könnycsepp csordul végig. Tudta, hogy nem hagyhatja magába fordulni, ezért felhozott egy másik témát.
- Apa, egy pályázatot írok. Egy történetet kell kitalálnom. Gondoltam megírom a te és anya történetét. Beleraknám a verseidet is és anya dalait.
- Ez, ez nagyon kedves ötlet. Örülnék neki, ha rólunk írnál. Most lesz időnk beszélgetni, sok dolgot megtudhatsz.
- Remek, akkor mit szólnál ha elkezdenénk.
- Sziasztok! megjöttetek? Már a vacsi is kihűlt. Greg, a kedvencedet csináltam. Rántott húst sült krumplival.
- Szia Erika, köszi. Képzeld, Liza Annről és rólam ír történetet.
- Na, ez jó ötlet. Olyan dolgokat mondok amitől leesik az állag. :)
- Miért? Kiderül , hogy apa egy egyetemi buli wc-jében kérte meg anya kezét?
- Nem pont erre gondoltam, de hasonló =)
- Nanana, csak óvatosan a mesélgetéssel. A végén még elriasztod Lizát.
- Semmivel nem tud elriasztani.- mondta Liza, és úgy nevetett, mintha csiklandoznák. Az apja és Erika is nevettek. Liza annyira boldog volt, hogy végre kicsit olyan lehetett, mint régen. Megint egy családnak érezhették magukat.